4.rész

Hola!

 Hát hol is kezdjem. Elég rég volt rész, Ezért bocsánatot kérek, csak nem voltam gépnél, kedvem se volt írni, nagyon padlón voltam. De elkezdődött a nyári szünet, és újult erővel elkezdtem írni a következő részt. Ez a nagy szünet közben történt egy nagy desing és fejléc csere, amit Drága J.Samuels bloggernek köszönhetek. (Nagyon szép lett, köszönöm<3) Jó olvasást!

                                                                                           Katherine xx.

Beiratkozás

*Noel szemszöge*

 Reggel arra keltem, hogy iszonyatosan fáj a fejem. A tegnapi nap eléggé sok volt egyszerre számomra. A pultos srác. Az ismeretlen. Dez.

- Jó reggelt Álomszuszék. – lépett be a szobába Deznee.

Viszont. – nyögtem ki két hatalmas ásítás között.

- Na milyen volt a tegnap buli? Jobban vagy már? – ült le mellém az ágyra.

-A fejfájáson kívül igen. –válaszolom.

- Figyi. Én most elmegyek, veszek valami reggelinek valót. Addig öltözz fel, utána reggeli, majd megyünk beiratkozni.

- Úú tényleg. Ma van a beiratkozás. –kapok a fejemhez. Lényegében azért is utaztam és költöztem Dezhez, hogy én is abba az iskolába járjak.

- Majd jövök Drága. Időben készülj el. Nem akarom, hogy elkéssünk. Szia. – állt fel, és sétált az ajtóhoz.

………………………………………………………………………………………………

Úgy döntöttünk nem kocsival megyünk a sulihoz, hanem inkább  gyalog, addig is kicsit jobban megismerkedhettem a környékkel.  

- Hát itt is lennénk. – mosolyodott el Dez.

A bejárathoz sétáltunk, ahol egy nő várt minket.

- Mrs. Campell. Üdvözlöm. – mosolygott rá egy középkorú nő. – Gondolom a barátnője az új diák.  Én Rosaline Knightley  vagyok. Üdvözöllek. – nyújtotta a kezét felém.

- Noel Jenkins. – válaszolok neki  halkan.

- Ragyogó. Akkor Kedves Noel, gyere velem  megmutatom , hogy hol tudod átvenni  majd a könyveket. Ott kapsz majd egy papírt az órarendedről, és még több fontos iratot is. De előtte megmutatom az osztályt.

- Ne izgulj. Én az iskola másik felében leszek. Majd itt találkozunk. – küld felém egy bátorító mosolyt Dez.

Én erre csak bólintok, és odasietek a már megindult tanárnő felé.

  

 -Itt is lennénk. A 216-os terem. Az osztálytársai már bent vannak. Fáradjon előre.

Lassan kis léptekkel haladtam befelé a terembe. Mikor körbenéztem, az összes ember tekintete rám fordult. Mindenki engem nézett. Mint az állatkertben a vadállatok, mikor új hús érkezik. A teremben  már csak egy szabad hely volt. Mivel más mellé nem is igazán akartam volna ülni, ezért hátra mentem az utolsó padba. Egy srác mellett foglaltam helyett. Szürke kapucnis pulcsi volt rajta, fejére volt húzva, és úgy feküdt el a padon. Szőke hajtincsei kilógtak pulcsija alól.

-Rendben osztály. Akkor megérkezett utolsó diákunk is. Most már elkezdhetjük a tankönyvkiosztást.

Mikor a tanár ezeket kimondta, a mellettem ülő srác felemelte fejét, megigazgatta szőke haját, és oldalra nézett. Egyenesen rám. Mikor megláttam az arcát, teljesen lefagytam.

- Noel? – kérdezte tőlem. – De jó téged újra látni. – húzódott mosolyra arca.

- Téged is, Luke. – pirultam el egy kicsit. – Hát akkor úgy tűnik, még is osztálytársak lettünk.

- Igen. – nevetett.

………………………………………………………………………………………………

Miután átvettük a könyveket, Luke-al az órarendjeinket kezdtük el nézni.

- Te milyen emeltekre jelentkeztél? – hajolt hozzám. Közelsége kicsit megijesztett, ezért rögtön elhúzódtam.

- Irodalom és zene. És te? – néztem föl rá. Annyira magas volt hozzám képest.

- Ilyen nincs. Nekem is ugyan ez a kettő. Akkor úgy látszik elég sok órán fogunk találkozni.– nevetett.

- Igen. - nevettem vele.

- Egyébként.. a tegnapi nap óta már jobban vagy?

- Igen. Csak kicsit túl nagy volt a tömeg, és még nem vagyok ehhez hozzászokva. – mosolyogtam.

- Hát ilyen ez a Los Angeles-i élet. De ha már feljött ez a buli téma, a hétvégén megint lesz egy. És mivel rajtad kívül nagyon sok embert nem ismerek, ezért örülnék, ha eljönnél. – láttam rajta, hogy kicsit zavarba jött előbbi mondata miatt. Kék szemeivel az enyéimbe nézett, amitől teljesen elvesztettem az eszem.

- Természetesen ott leszek.

- Szuper. De nekem most sajnos mennem kell. Kint már várnak rám. Akkor hétvégén találkozunk. – még utoljára megvillantotta gyönyörű mosolyát, majd elsétált.

………………………………………………………………………………………………

Gondoltam Deznee már régen végzett, és biztosan már a suli előtt idegeskedik, hogy „Hol is lehet már megint ez a szerencsétlen?” 

Megfogtam a tankönyveimet, és a többi papírjaimat, majd az ajtó felé indultam. Mielőtt az ajtóhoz értem volna, egy alak akkor nyitotta ki azt. Miután becsukta, és felém kezdett el sétálni, teljesen lefagytam. Ő volt az.