9. rész

Halialihó!

Újra köszöntök mindenkit. Sajnálom, hogy sokat késtem, csak a gép kezd szarakodni, és ezért nem tudtam összehozni ezt a részt. De ami a legfontosabb: Pontosan 14 feliratkozója van a blognak. Egyszerűen..fantasztikus. Nagyon szépen köszönöm ezt a sok kis csibécskét. Na de meghoztam a 9. részt. (Igen tudom, rövid is lett, meg nem a legjobb, de majd a következő jobb lesz. Ígérem.)  Mindenkinek jó olvasást!:)

Katherine xx.

 

Várj, segítsek?

*Harry szemszöge*

Egyedül voltam a parkban. Ez az érzés, teljes nyugalommal töltött el. Hogy nem a zsúfolt folyosókon kell rohangálnom. Hogy nem kell hallgatnom, ahogyan a diákok ordibálnak, hogy elég lesz már a futásból. Hogy végre valahára nem kell elbújnom mások elől, hogy rágyújthassak egy átkozott szál cigire.

Minden olyan csöndes volt. Csak én, a füstölgő cigarettám, és a lemenő nap. De ez nem tartott túl sokáig, hisz azt hallottam, ahogyan valaki elvágódik a kemény betonon. Én – mint minden normális ember – rögtön felálltam a padról, cigarettámat számba tettem,  és az elesett személy felé indultam. Lehajoltam hozzá, és megfogtam apró kezeit. Felsegítettem. Szemeibe néztem, és már gyönyörű barna íriszéből tudtam, hogy ki ő.

- Ohh Noel. Legközelebb jobban nézz az orrod elé. – mosolyogtam rá féloldalasan.

- Köszönöm a tanácsot. – miután kimondta, gyors léptekkel elhaladt mellettem. Utána siettem, mert láttam rajta, hogy nincs minden rendben.

- Hé. Minden rendben? Nem sérültél meg?– kérdeztem, és megérintettem a vállát. Noel visszanézett rám, és bosszúsan válaszolt:

- Tudom ki maga. És szálljon le rólam. Hagyjon békén engem. – rázta le kezeimet.

- Kérlek, ne magázz. Csak hívj Harry-nek. – válaszolom neki, majd elé lépek. – És miről beszélsz? Hisz most beszélünk másodszorra. – mosolyodok el, és elszívom a maradék cigimet.

- Deznee mindent elmondott. Hogy ki is vagy valójában.

- Valóban? Minden elmesélt neked? És azt is, hogy hogyan juttatta a tudtomra, hogy megcsalt? – hangom elhalkult, amikor a régi emlékek ismételten eszembe jutottak. Láttam Noel arcán, hogy zavarba jött kérdésemre.

- Na látod. Akkor még sem tudsz mindent. – válaszoltam.

Míg Noel-t hazáig kísértem, elmeséltem neki a volt kapcsolatomat Deznee-vel. Igaz, néha elhalkult a hangom, vagy éppen nem tudtam normális ütembe venni a levegőt, de nehézségeim ellenére el tudtam neki mindent mondani, amit tudnia kellett.

- És tényleg, mikor benyitottál hozzá, Ő egy másik sráccal smárolt? – kérdezte Noel.

- Igen. – válaszoltam neki.

- De durva. Nekem nem is így mesélte. Azt mondta, hogy Ő kapott rajta téged éppen akkor, mikor egy szőke lánnyal..éppen..na érted mire gondolok.

- Mindig is tudtam, hogy egy ribanc. - válaszára akaratlanul is felnevettem.

- Hogy mondtad?

- Semmi, nem mondtam semmit. – próbáltam leplezni mosolyomat.

- Mit szólnál, hogyha holnap érted jönnék? És akkor nem kéne… - a ház előszobájában lévő fényeket felkapcsolták, aztán pár másodperccel később már nyílt is az ajtó.

- Noel! – hallottam meg az ismerősen csengő hangot. 2 év elmúlása után is felismertem. Deznee volt. A lány engedelmesképpen sietett be a házba dühöngő személyt kikerülve.

- Mit keresel itt? – förmedt rám.

- Csak a barátnődet kísértem haza. –mondtam, majd egy mosolyt terítettem szét arcomon. Egyszerre volt felemelő és borzalmas érzés, ahogyan itt állt előttem „szeretett” exem.

- Akkor elmondom neked egyszer és utoljára: Tartsd magad távol Noel-től. Ő nem olyan lány.

- Te ne parancsolgass nekem. Mert ő milyen?  Azt csinálok, amit akarok.  – vágtam neki vissza.

- Menjél vissza a drágalátos ribancaidhoz, a piádhoz és a kurva cigidhez. De minket hagyjál békén. Engem már nem érdekelsz. – láttam szemeiben a felgyülemlett könnycseppjeit. Rossz volt őt így látni, bármennyire is megbántott a múltban. 

Hátat fordítottam neki, és elsétáltam a háztól. Még egyszer hátranéztem, és láttam, ahogyan Deznee

legördülő könnycseppjeit törli le arcáról. Rágyújtottam egy újabb szálra, majd hazafelé indultam.